A két púpos

Élt egy faluban két púpos ember. De másban aztán nem hasonlítottak egymásra. Egyik vidám, jólelkű, dolgos ember volt, a másik meg irigy, kapzsi, mogorva, rest. Egyszer a vidám emberke kiment az erdőbe gombát szedni. Szedett is teli kosárral, de nagyon elfáradt, lefeküdt hát egy nagy fa alá aludni. Úgy elaludt, hogy csak csillagos éjszaka ébredt fel, akkor is csak valami vidám muzsikaszóra. Nézi, hogy ki muzsikál itt az erdőn, hát látja, hogy egész sereg manó énekel, táncol a fák között. Tücsök hegedült nekik, dongó brummogott hozzá, a sok apró manó meg járta. A vidám emberkének nagyon megtetszett a dolog, felugrott, odaperdült közéjük és bizony eljárta a kállai kettőst! A kis manók nézték, nézték, az oldalukat fogták, úgy nevettek rajta. Mikor elfáradtak, mindenféle jóval megvendégelték s azt mondták neki, hogy holnap este is eljöjjön ám! A vidám emberke meg is ígérte, hogy eljön. Csak a manókirály nem hitte el.- Tudod mit -, mondta néki -, hagyd itt a púpodat zálogban, akkor elhiszem, hogy eljössz! - A kis emberke jót nevetett, otthagyta a púpját és hazament.Kérdik tőle otthon, hová lett a púpja, el is mesélte, mi történt véle az erdőben. Meghallotta ez a másik púpos is, rögtön megirigyelte és elhatározta, hogy ma éjszaka ő is elmegy az erdőbe, a manók közé. Hadd szedjék el az ő púpját is! El is ment, meg is találta őket, de olyan ügyetlenül táncolt, hogy a manók királya megharagudott és haragjában még a vidám emberke púpját is a hátára ragasztotta. Most már két púpja volt és még mogorvább, még irigyrbb lett, a faluban pedig mindenki nevetett rajta.